Höveji Csipke

Csipkevarró Kör

A Höveji Csipkevarrók Köre egyesület a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-71-X-23 kódszámú, Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület – Helyi Civil szervezetek működésének támogatása című felhívásra beadott „Hímzőműhely” című pályázata 2.902.845 Ft támogatásban részesült.

A projekt megvalósításának kezdete 2024. január 19.
Első program megvalósulási ideje: február 17.
A projekt fizikai befejezésének ideje: 2024. november 9.
A projekt teljes költsége összesen: 3.530.000 Ft 
A támogatás intenzitása: 85%

A projekt ideje alatt 40 db Hímzőműhely foglalkozásra került sor, 3 alkalommal szerveztünk Csipkenapot, illetve 1 alkalommal kiállítást is rendeztünk.

A projekt több olyan programból állt, amelynek középpontjában a hímzőhagyományok álltak, valamint a hímző személyek összefogása, értékátadó programok megvalósítása. Műhelyfoglalkozások során biztosítottunk lehetőséget minden érdeklődőnek arra, hogy bepillanthasson a mesterfogásokba, valamint akár meg is tanulhassa azokat. Február 17-én volt az első hímzőműhely, november 4-én az idei utolsó. Az egyes alkalmakon sor került anyagismeretre, mintacserére, mintarajzolásra, öltéstechnikák bemutatására, tanulására, kisebb-nagyobb kézimunkák elkészítésére. A műhelyfoglalkozásokat 3 alkalommal csipkenapok egészítették ki, amelyeken különböző témákról volt előadás, majd azt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor. Célunk a hímző hagyományok ápolása, népszerűsítése volt, az értékeket fontosnak tartók közötti kapcsolatok erősítése, közösségi programok megvalósítása. A Hímzőműhely foglalkozások kisebb csoportoknak, a csipkenapok nagyobb közösségek számára szóltak. Október 19-én olyan témákat érintettünk, mint „A Höveji csipke útja a Hungarikumig”, „Mintakincs és a benne rejlő lehetőségek”, „Védjegy oltalom”, „A kézimunka jövője”. Október 26-án és november 9-én a központban az értékek és közösségek álltak.
Augusztus 23-án a Csipke Múzeumban kiállítást szerveztünk a projekt keretében „Hövej képekben és rajzokban” címmel, ahol bemutattuk Pócza Margit eredeti mintarajzait, a „Tervezzünk tárgyakat” című rajzpályázatra beérkezett munkákat, régi fotókat, valamint a höveji csipkevarró asszonyok által készített kézimunkákat. A kiállítási anyag mellett tájékoztató füzetek készítésével is hozzájárultunk hagyományaink népszerűsítéséhez. 
A projekt hozzájárult egyesületünk munkájának népszerűsítéséhez, a hímző hagyományok, a Höveji csipke népszerűsítéséhez. műhelyfoglalkozások és csipkenapok során összefogással közös célok valósultak meg. A kiállítással pedig bemutattuk a Höveji csipke felhasználásának széles skáláját, hagyományos és modern környezetbe való illeszthetőségét is. A programsorozat hozzájárult a hagyományok ápolása, fennmaradása mellett a település turisztikai fejlődéséhez, a vidéki élet előnyeinek népszerűsítéséhez is.

 

 


Esti kikapcsolódás - készülnek a Höveji csipkék a Faluházban

         


2022. március 5. 

Szakmai kirándulás: Herend, Balatonendréd, Siófok. 


Támogatások 2022-ben: 

Az egyesület 150.000 Ft-ot nyert a "Civil szervezetek szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022" című pályázaton, melynek célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.


XX. Csipkekiállítás és Találkozó - Kiskunhalas - 2021.06.25-26.


Évzáró vacsora


Támogatások 2021-ben: 

- "Újszerűség a Csipkekör tevékenységében" (Magyar Falu Program)

- Nemzeti Együttműködési Alap 


Az egyesület sikeresen pályázott 2020-ban az adventi programok megszervezésére.

Kiírás: Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása"

Tárgy: Civil szervezetek programszervezési támogatása. 

Pályázat címe: Advent idején

Támogatás összege: 1.980.000 Ft

A projekt célja: az adventi időszak színesítése, karácsonyra hangolódó program szervezése minden korosztály számára Hövejen. Karácsonyi csipkék kiállítása, alkotó foglalkozások, gyermekek munkáinak kiállítása, énekes-zenés előadások megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a közösségépítéshez és az adventi hagyományok felelevenítéséhez, népszerűsítéséhez is. 

A program megvalósításának ideje: 2021. november - december

Megvalósult programok: kézműves foglalkozások, rajzpályázat, kiállítás, karácsonyváró zenés programok, vetélkedők, karácsonyi ünnepség. 

    

Támogató:


A másfél évszázados csipkevarrás hagyományának, megőrzésének érdekében teendő feladatok felvállalása összefogást igényel. Önkormányzat rendkívül fontosnak tartotta és tartja a helyi kulturális identitás megőrzését, a csipke fennmaradását. A XX. században és  azt megelőzően az utánpótlás folyamatosan megoldott, természetes folyamat volt, mivel a generációról generációra helyben maradó lakosságnak biztos megélhetést nyújtott a höveji csipke.

2016. decemberében megalakult a Höveji Csipkevarrók Köre, mely régi csipkevarrók mellett a hagyományt átvenni, megtanulni szándékozó, illetve elvi támogatókat tömöríti.

A höveji népművészet alkotói, a csipkevarró asszonyok tudásukat családjuktól örökölték, és több generáción át örökítették. A napjainkban élő és dolgozó asszonyok is fontosnak tartják öröklött tudásuk továbbadását, ők jelentik az alapot a varrókör működésében. A höveji csipkevarrás élő hagyományának átörökítése céljából alakult meg a Höveji Csipkevarrók Köre. A hagyományápolásban meghatározó szerepe van a csipkevarró asszonyok közösségének, melynek létszáma: 30 fő. Vezetője: Szekeresné Czimmermann Ilona. Az örökség tovább élése, átadása valamint az alkotás öröme motiválja az aktív közösséget.