A Magyar Falu Program - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése sikeres pályázatának köszönhetően valósulhatott meg 2020. július 13-17-ig tartó    „Hagyományőrző csipkevarró és népművészeti” tábor Hövejen.  Hövej Község Önkormányzata rendkívül fontosnak tartja a helyi kulturális identitás megőrzését, a csipke fennmaradását és népszerűsítést. A helyi kulturális örökség életbentartása, továbbörökítése  vezérelte a falu vezetését a pályázat benyújtásánál.  Napi szinten kapcsolódhattak be a jelenlévők, a höveji csipkevarrás tanulásába, a csipkevarrás rejtelmeit ismerhették meg az érdeklődők - Varga Józsefné Marika néni közreműködésével. 

Az egy héten át tartó táborban olyan programokat valósítottunk meg, melyek értéket és élményt nyújtottak a résztvevők számára. Célunk volt, hogy a tábor ideje alatt a gyerekek jól érezzék magukat.  A hagyományőrző és kézműves foglalkozások keretében jurta sátor összeállítás és íjászat volt – Szabó István vezetésével. Horváth Tibor tűzoltási ismeretekbe vonta be a fiúkat a jövő önkéntes tűzoltóit, illetve kötéltechnikát mutatott be.

Ismerkedés a kosár és csuhé fonással – Rinner Jenő és neje Ani néni irányításával, Káldi Károly fazekassal minden gyermek agyag edényt késztett magának. Kirándultunk a Veszprémi Állatkertbe. Társasjáték, öv és karkötő készítés, quilling, csillámtetoválás, festés, sétakocsikázás, a kulturális programok keretében előadókat hívtunk: Mosolyra Hangolók Együttes, valamint Kiss V. Balázs bűvész szórakoztatta a résztvevőket.

A tábor zárásaként minden jelenlévőt ajándékkal örvendeztetett meg Polgármester Asszony. Változatos programoknak köszönhetően sok új és kellemes élménnyel térhettek haza a gyerekek. Kitűnő hangulatban telt ez az egy hét, mindenki nagyon jól érezte magát és barátságok is kötődtek.